Bejegyzések

mítosz címkéjű bejegyzések megjelenítése

Titkok nyomában: párkák, múzsák, nimfák, szatírok és titánok

Kép
 A görög mitológia a legtöbb ember fantáziáját leköti, hiszen amellett, hogy tele van titokzatos személyekkel és történetekkel, még érdekes is. Lássuk, kik voltak a párkák, a múzsák, a nimfák, a szatírok és a titánok!   A párkák Ki ne emlékezne az 1997-ben debütált Disney-klasszikusra, a Herkulesre, mely történet körülöleli mind a párkák, a múzsák és a titánok különleges életét, feladatait és azt, hogy miben is áll a csodájuk. A történetben a párkákat három idős és meglehetősen csúnya idős asszonyokként jelenítik meg, akik amellett, hogy ismerik a múlt, a jelen és jövő titkait, még az emberi életeket is birtokolják. Ennek értelmében ők döntenek életről és halálról. Szerencsére a film alkotói nem tértek el sokban a valósától, ugyanis a párkákra valóban fontos feladatok hárultak. A klasszikus görög mitológia szerint a párkák – avagy moirák – a végzet istennői voltak, mindemellett pedig Zeusz és Themisz lányaiként is tartják számon őket, akik fonják, kimérik, ma...

A vadon gyermekei

Kép
Medve vigyázott egy amerikai erődben elveszett gyermekre, legalábbis a gyermek szerint. Hogy a kedves történet a fantáziájának szüleménye csak, vagy a valóság, sosem tudjuk meg. Lehetetlen azonban nincs. Találtak már farkasfalkában nevelkedett lányokat, és a Hanságban is bukkant már fel vadon élő gyermek a víz alól. Egy medve vigyázott rá, állítja az a hároméves amerikai kisfiú, akit egy észak-karolinai erdő...

A kecskeember

Kép
Kis időre eltűntem,de most újra jelentkezem,örömteli héten vagyok túl ,megszületett a kislányom.De az olvasóimat sem szeretném elhanyagolni ezért ha van egy nagyon pici időm mindig jelentkezni fogok,és együtt felfedezzük a titkok birodalmát.Ma  az amerikai kontinensre kalauzolom el olvasóimat,döntse el mindenki,hogy létezik-e vagy sem ez a mitikus lény. Számos, mitikus lényekkel való találkozás ment már végbe a világ különböző erdeiben, mocsaraiban és elhagyatott útjain. Ezen titokzatos szörnyek egyike az Egyesült Államokban feltűnő kecskeember, mely félig ember, félig kecske testfelépítéséről és különösen erőszakos viselkedéséről vált ismertté. E hátborzongató tengerentúli kiméra számlájára írnak több rejtélyes eltűnést, halálesetet és állatcsonkítást, ám sokan így sem tudják, valójában mivel is állnak szemben. Csupán olcsó városi legendáról van szó? Vagy a szarvakat viselő teremtmény valóban létezik a rengetegben? Az egyiptomi és a görög mítoszok számos alkalommal említenek kec...

MÍTOSZOK ÉS LEGENDÁK: A rejtélyes Brandenburgi kő

Kép
A titokzatos követ egy egyszerű farmer, Craig Crecelius találta a földjén az Ohio-folyó közelében, 1912-ben, az USA Kentucky államában lévő Brandenburg városában. Innen a lelet neve, amely a középkori Európa és Amerika közötti kapcsolatokról tanúskodik, jóval Kolumbusz előtt. Egy Madoc nevű walesi herceg már 1170-ben Amerikáig menekült a testvére elől, aki meg akarta őt gyilkolni. A kőre egy térkép van karcolva és egy földosztási szerződés van írva, méghozzá ősi walesi nyelven, amelyet általánosan használtak a druidák. A kontraktust Madoc herceg -emberei kötötték egymás között, a későbbi viták elkerülése végett. Amerika történetének egyik legősibb dokumentuma lehetne,csakhogy a történészek többsége 18.századi hamisítványnak tartja! Sajnos a kő ma három darabra van törve, de így is figyelemreméltó. A farmer, aki rábukkant: úgy gondolta, hogy a kövön lévő karcolt jelek valamiféle betűk lehetnek, de nem talált rá senkit, aki értelmezni tudta volna, hogy mi odaírva. Megpróbálta eladni...

Az elveszett kolónia

Kép
Több mint száz férfi ,nő és gyerek élt azon az angol gyarmaton,amit Sir Walter Raleigh alapított 1587-ben az észak-karolinai Albemarle-tengerág torkolatában lévő szigeten.Három év sem telt el ,s a kolónia eltűnt.Sorsáról egyetlen,szívbe markoló nyom árulkodott. Amikor 1590. augusztus 17-én a Hopewell nevű angol kalózhajó a Roanoke-sziget közelébe ért,Abraham Cocke kapitány ágyúlövéssel jelezte,hogy John White kormányzóval megérkezett. White az I. Erzsébet királynő által felhatalmazott Sir Walter Raleigh megbízásából három évvel korábban megalapította az első állandónak szánt angol kolóniát.A telepeseket letette Roanoke-on ,majd 1587. augusztus 28-án visszaindult hajóján Angliába,hogy kimerült készleteiket mielőbb pótolhassa.Ez azonban három évbe telt,okkal gondolta hát ,hogy a visszatérő hajóját ujjongva üdvözlik majd az aggódó szigetlakók.A Hopewell utasai Roanoke-ról füstöt látott felszállni,úgy hitték a telepesek tüze ég.White néhány matrózával csónakba szállt,s miközben a part ...

Tündérország legendái:Erdélyi legendák

Kép
Európában nagyon magas azoknak a legendáknak a száma ,amelyek Erdélyhez kötődnek.A festői szépségű Erdély számos titkot őriz elátkozott helyekről,kísértetjárta épületekről,misztikus hidakról,gyilkos tavakról.A legendák és mítoszok mellett gyakoriak itt a természetfeletti jelenségek is.A vámpírok őshazája nemrég különösen a középpontba került,a Hója és Bácsi erdőkben tapasztalt paranormális anomáliák miatt.A területen zajló hátborzongató,misztikus jelenségek ,annyira felkeltették a világ érdeklődését,hogy azok gyakorisága és intenzitása miatt  Erdély ezen részét ma a világ 5. legfélelmetesebb helyeként tartják nyilván. A gazdag legendák világát erősíti Hunyad vára,a 15. században épült erődítmény egyik tornya a Nje Bojsia nevet viseli ,ami annyit jelent,hogy "ne félj".Nem véletlenül,mert állítólag a toronyban szellemek laknak,akik az ide betérő látogatókat ijesztgetik.De nem csak ettől olyan félelmetes,a vár pincéjében raboskodott ugyanis 7 évig Vlad Tepes ,akire a Drakula...

Misztikum a Pilisben: mi a titkuk az ábráknak?

Kép
Rejtélyes ábrákat fedeztek fel a '90-es években a Pilis-hegységben, amelynek köze lehet a középkori koronázóvároshoz: Alba Regia-hoz, állítja Aradi Lajos. A kutató évek óta próbálja megfejteni jelentésüket, s tapasztalatait egy előadás keretében osztotta meg a fehérvári közönséggel. A  Pilis-hegységtől  több ezer kilométerre fekszik Peru és a Nazca sivatag, ám mégis felfedezhető hasonlóság a Dél-amerikai fennsík és a hazánkban  található hegység között. Egy félreeső vidékén, a Pampas de Jumana nevű területen gigantikus méretű mértani alakzatok, monumentális állatfigurák, és nyílegyenes vonalak terjeszkednek. Ezeket a rejtélyes ábrákat  nazca  vonalaknak nevezik, amelyeket  feltehetőleg  az  indiánok  készítettek eddig ismeretlen okokból. – Vélhetőleg közös  játékok helyszínéül  szolgált   a kövekkel körbeépített terület – kezdte el...

Az ördög fürdője

A zöld színű tó Hatalmas kráterek, gőzölgő talaj, vészjósló sziklaformációk, forró vizű források, és szokatlan, zöldes árnyalatú víz: az „ördög fürdője" fantasztikus látványt nyújt. Az új-zélandi Waiotapu Thermal Wonderland az egyik legváltozatosabb geotermikus hely a világon. Nagyjából úgy fest, mintha valamiféle horrorfilmbe kerültünk volna, és radioaktív szemétlerakó felett állnánk - a legjobban így lehet leírni a neonzöld színben pompázó Devil's Bath tavat. https://gofund.me/9900ef52 A geológiai szempontból rendkívül aktívnak mondható új-zélandi Waiotapu csodavilága egészen egyedi. Bármerre néz az ember, találhat egy egy gejzírt, fortyogó iszaptavat, vagy más egyéb gyönyörű, a vulkanizmushoz köthető, csodálatos természeti jelenséget. Ezek közül talán az egyik legfurcsább a Devil's Bath (vagyis „az ördög fürdője) nevű tavacska, amely nem véletlenül kapta furcsa nevét, ugyanis szokatlan zöld színével úgy néz ki, mintha egy rajzfilmből emelték volna világunkba. Az ember...

3500 éves az Adriai-tenger mélyén talált város

Az Adriai-tenger mélyén feltárt titokzatos város, amelyre még tavaly bukkantak horvát búvárok, a szénizotópos kormeghatározás szerint 3500 éves - tudósított a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap. Az ősi város lelőhelye Zára térségében, a partoktól mindössze 50 méterre, a Pasmani-csatornában található, a szerelmesek szigetének is nevezett Galesnjak szigete közvetlen közelében. Idén október elején a búvárok újabb feltárásokat végeztek a területen, amikor az Egyesült Államokból megérkezett a szénizotópos kormeghatározás eredménye, amely kimutatta, hogy a város 3500 éves. Ennek fényében elmondható, hogy Horvátország eddigi legnagyobb és legfontosabb tengeri régészeti lelőhelyéről van szó - írta a lap. Az ókori régészeti lelőhely csaknem két hektáron terül el, ahol a kutatócsoport először rengeteg faoszlopot talált a tenger fenekén. Ezek - mint később kiderült - nem épületeket tarthattak, hanem a partszakaszt erősítették meg velük. Hasonló építkezési stílust koráb...

Mítoszok és legendák:Sosemvolt földrészek

Kép
Satanaze, Antillia, Hy-Brazil. Halottak már ezekről a titokzatos szigetekről? Hát igen... A többség bizonyára hevesen ingatja most a fejét, amin nem is csodálkozhatunk. Ezek a szigetek ugyanis sohasem kerültek elő. Pedig egykoron nyilvánvalóan léteztek. Vagy legalábbis erre utalnak a szigetekről fennmaradt hagyományok. Hy-Brazil esetében például már a kelta legendák arról számoltak be, hogy egy hatalmas sziget Írország partjai előtt, amely hét évente kiemelkedik a vízből és akár még szabad szemmel is látható. Már az 1330-as években megjelent a különböző hajóstérképeken, és az 1500-as évek közepéig bizonyíthatóan mindenki Írország partjai elé helyezte, ahol legutolsó dokumentált megjelenésére 1872-ben került sor. Ám napjainkban ott, ahol a szigetnek lennie kellene, semmilyen szárazulat nem látható. Hová tűnt a sziget? Csak úgy nem veszhet nyoma... Ráadásul nem is ez az egyetlen „fantomsziget”, amiről a tengerészhagyományok megemlékeznek. Több kutató is hangot adott már azon véleményé...

Szörnyek vagy tengeralatjárók

Kép
1956-ban történt, hogy a Salamon-szigetekhez tartozó New Georgia sziget lakói egy furcsán mozgó objektumot pillantottak meg a parthoz közeledni. Hamarosan egy rozsdás tengeralattjáró futott fel az egyik öböl homokos strandjára. A szigetlakók közül valaki felkapaszkodott a roncsra és kinyitotta a torony tetejét, ahol egy emberi csontvázat talált. Később beljebb merészkedtek, de azon az egy csontvázon kívül más, a legénység tagjainak sorsára utaló nyomot nem találtak. Később az odaérkező katonai szakértők a külső oldalon lévő, már lekopott, de még kibetűzhető felfestés alapján a vízi járművet az F-657-es számú amerikai tengeralattjáróval azonosították, amely 1945 tavaszán tűnt el. A mai kor embereinek nem jelenthet különösebb problémát, egy ilyen, tengeren sodródó tárgy azonosítása. De vajon hogyan írtak le egy tengeralattjáróval való találkozást az ókori kommentátorok, vagy miként adták tovább az archaikus törzsek szóbeli hagyományát őrző mesélők? Tutae-poroporo Az új-zélandi m...

Vimanák-Az ősi indiai repülő szerkezetek

Az ősi szanszkrit szövegek bámulatos részletet tárnak fel a Vimanákként ismert hihetetlen, írott történelem előtti repülő masinákról. Számos olyan ősi szövegben kerülnek leírásra ezek az elképesztő és nagyon fejlett járművek, mint amilyen a Yajurveda (Jadzsurvéda), a Mahabharata, a Samarangana Sutradhara, a Ridvéda, a Ramayana és még régebbi társaik. Manapság a Wright fivéreknek, Orville-nek és Wilbur-nek, két amerikai testvérnek, feltalálónak és repülőgépgyártó úttörőnek tulajdonítják a világ első sikeres repülőgépének a feltalálását és megépítését. Mindazonáltal, az indiai mítoszok és legendák egyértelművé teszik, hogy már több ezer évvel korábban repülő szerkezetek hasították a kék eget. Egyesek úgy vélik, hogy a mítoszok a valóságot tükrözik és a modern tudomány mindenben téved . Egy ilyen teória kerül napirendre az Indiai Tudományos Kongresszuson, amit január 3-7. között tartanak a Mumbai Egyetem Kalina kampuszán, méghozzá az „Ősi India Repülési Technológ...

Mítoszok és legendák

Kép
 Fenrir a szörnyfarkas (Északi mitológia) Talán minden farkasokról szóló mítosz közül egy szörnyről szól, Fenrir az északi mitológiában. Fenrir Loki, bajkeverő tűzisten fia, aki a mítosz szerint úgy adott életet neki, hogy megette a déróriás-asszony Angrboda boszorkány szívét. Nővére Hél és bátyja a gonosz kígyó Jörmungand. Születése után más istenek féltek erejétől. A farkast elrabolták és Ázgardba vitték, ahol felügyelhették. Fenrir vadsága miatt egyedül Tyr hadisten vállalkozott, hogy etesse. Odin bizonytalan volt a farkas felől, de amikor a Nornák, a sorsistennők figyelmeztették sorsára, határozott a szörnyről. Nem akadt azonban lánc mely elég erős lett volna a megkötésére. Először elkészítették a legerősebb vasból a Leyding-et, de a farkas egy mozdulattal elszakította. Majd egy speciális láncot készítettek a Dromi-t, de Fenrir ezt is eltörte. Látva ezt Odin elküldte Frey hírnökét, Skirnir-t a törpékhez. Végül a törpék különös anyagokból, egy macska lépésének z...