Bejegyzések

Bolygó Hollandi

A Norvég partokon játszódó történet hátborzongató és romantikus, kísértethajóval és sírig tartó szerelemmel. A bolygó hollandi egy elátkozott tengerész, aki csak bolyong, bolyong és bolyong… Richard Wagnert akkor érintette meg a történet, mikor Norvégia partjai előtt hajózott. A hátborzongató tenger és a riasztó sziklafalak látványának köszönhetően a bolygó hollandi története, melyet korábban már hallott, valósággal életre kelt. Olyannyira megragadta fantáziáját, hogy mikor a kalandos út után végre Párizsba érkezett, szinte azonnal nekiállt az opera megírásának. Ki volt az elátkozott kapitány? A bolygó hollandi egy hajóskapitány, aki nevét egy átoknak köszönhetően kapta. A tengeren kellett bolyongania, s nem szállhatott sohasem partra, hogy megnyugvást találjon. A feljegyzések szerint négyszáz éven keresztül számos szemtanúja volt egy különös fekete hajónak a Jóreménység foka körül. A titokzatos jármű éjszakán...

A Szent Grál - mítosz vagy valóság?

Aki a Szent Grállal kapcsolatos mondák és legendák gyökereinek keresésére vállalkozik, kalandos utakra tévedhet. Régi pogány szokásokkal találkozhat, szembe találja magát a középkori keresztes hadjáratok Istentől távoli sötétségével, de újra és újra feltűnik a láthatáron azon nagy művészek rendkívüli ihletettségének valódi ősoka is, akik a Grál-fogalom csupán ésszerű felfogását messze felülmúlták.  Nyomkeresésünk elején, ha megnézzük, mit találhatunk a különböző lexikonokban, arra figyelhetünk fel, hogy a "Grál" szó eredetéről általános bizonytalanság uralkodik. Ami biztos, hogy a szó az ófrancia nyelv közvetítésével terjedt el, ahol "graal"-nak írták. A legtöbben a szó eredeteként a görög/latin "crat" (keverőedény) szót feltételezik, amelyből később a latin "gradalis" (lépcsős kehely) és a "cratalis" (lapos, fonott edény) keletkezett. A kehely - korábban üst is - jelentés miatt gyakran egy csodálatos edény áll a kö...

A frigyláda rejtélye

Kép
A Biblia legnagyobb rejtélye és egyben legtitokzatosabb tárgya a frigyláda, ám a zsidó hit alapkövéről még csak annyi utalás sincs a Szentírásban, amelyről következtetni lehetne arra, hogy mi is történt az ereklyével. Egyszerűen csak eltűnt a történelemből. A frigyládát mindig is legendák övezték. A Biblia szerint az Úr hangja szólt belőle, a zsidók számára Isten jelenlétét szimbolizálta. De még ma sem tudni biztosra, mit őriztek benne, vagy mire használták pontosan. Amit biztosan tudunk a frigyládáról, hogy fából és aranyból készült karikákba dugott rudakon hordozták, tetején pedig két szárnyas angyal állt egymással szemben, vakító fényben. A legenda szerint benne őrizték az Isten, és a zsidók közötti szerződés megpecsételését jelképező kőtáblákat, melyeken a Tízparancsolat állt. Mágikus energia áradt a ládából A frigyládát a Bizonyság ládájának is nevezik, mert a Tízparancsolatot rejtette, amit Mózes kapott a Sínai hegyen az Úrtól annak bizonyságául, hogy ő valóban...

Bizarr gyilkosságok és halálos balesetek

Kép
Íme néhány a legdurvább halálesetek közül, avagy az amerikaiak tényleg ilyen hülyék. 1. A 36 éves Alex Mijtust a felesége gyilkolta meg, egy 50 centiméteres vibrátorral felfegyverkezve. Mrs Mijtus megunta férje bizarr szexuális kívánságait, és az 50 centis segédeszközt teljes egészében férje hátsó fertályába helyezte, olyan súlyos belső sérüléseket okozva, amibe férje belehalt. 2. A 99 éves Debby Mills-Newbroughton az utcán átkelve vesztette életét. Az idős hölgy következő nap töltötte volna be a 100-ik életévét, az úton lánya társaságában éppen a születésnapi bulijára indult volna tolószékében, amikor elütötte a szülinapi tortáját hozó teherautó. 3. Peter Stone (42) halálát 8 éves lánya okozta, akit büntetésből vacsora nélkül a szobájába küldött. A fiatal Samantha Stone úgy érezte, ezt senki nem teheti meg vele büntetlenül, ezért apja kávéjába azonnal 72 darab patkányméreg tablettát rakott. Az áldozat egyetlen korty után holtan fordult le székéről. A kislány felfüg...

Szuperizom miatt lehetett brutális gyilkos egy dinoszaurusz

Kép
Paleontológusok szerint az egyik már eddig is ismert húsevő dinoszaurusz, a Carnotaurus sokkal halálosabb élőlény lehetett, mint eddig gondolták. Az állat farokcsontjának kalapos vizsgálata után az Albertai Egyetem kutatói megállapították, hogy  a hét méter hosszú ragadozó rendelkezett egy ínnel, amely felső lábszárcsontjához csatlakozott, amely minden lépésnél hátrahúzta lábait, így sokkal nagyobb lendületet és sebességet adva. A Carnotaurus a paleontológusok szerint igazi két lábon járó gyilkológép lehetett, az egyik leggyorsabb futó a maga idejében. A felfedezés Scott Persons paleontológus hallgató nevéhez fűződik, aki korábban már felfedezett egy hasonló ínt a Tyrannosaurus Rexnél is - amíg nem publikálta eredményeit, a kutatók úgy gondolták a T-Rex hatalmas farka egyszerűen ellensúlyként szolgált. Most már tudjuk, hogy mindkét ragadozó esetében komoly, a futást elősegítő funkciója is volt a testrésznek. Külsőre sem volt bizalomgerjesztő Persons viz...

Ókori titkok nyomában: Stonehenge

Kép
Talán nincs ember a Földön, aki ne hallott volna a különleges módon elhelyezett, titkoktól terhes Stonehenge-ről, mindazonáltal igen kevesen ismerik e monumentális őskori építmény történetét. Mint ismeretes, a Stonehenge egy körkörös alakzatban elhelyezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény, mely Salisbury-től alig több mint 10 kilométerre található az angliai Wiltshire-ben. Érdekesség, hogy építése három nagy szakaszra osztható és több száz évig tartottak a munkálatok. A hellyel kapcsolatosan legendák, feltevések és tucatnyi titokzatos történet született az évszázadok folyamán, ugyanis a mai napig talány, hogy kik, hogyan és milyen célból hozták létre e különleges helyet. Az elméletek többsége az 1900-as években kelt szárnyra és járták be a világot. Egyesek úgy vélik, hogy a Stonehenge a földönkívüliekkel áll összeköttetésben, míg mások úgy gondolják, hogy a jórészt háborúskodásban élő törzsek egységét kívánja szimbolizálni e varázslatos ...

Városi legendák Amerika

Kép
Amikor a telefon csöng...  Egy fiatal házaspár alkalmazott egy tizenéves lányt a két kis gyerekük felügyeletére, miközben ők egy vacsora meghivásra mentek. Mikor a szülők elhagyták a házat, a lány egyedül maradt a két csöppséggel a nagy, üres házban, ami az utca végén állt. Mikor este lett, a lány lefektette a gyerekeket az ágyukba az emeleten és leült tv-t nézni a földszinti nappaliban. Késő éjszaka volt, mikor megcsörrent a telefon, ami felébresztette a félálomban lévő lányt. Mikor felvette a telefont, nem hallott mást csak nehéz légzést, majd egy férfi hang szólalt meg: “Jövök érted…” A lány egy kissé megijedt, de úgy gondolta, hogy valaki szórakozik vele, csak egy rossz tréfa… Körülbelül 15 perc múlva a telefon újra megszólalt. Mikor a lány felvette a telefont egy nevetést hallott és a férfi hangját ismét: “Már közelebb vagyok…” A lány teljesen bepánikolt és azonnal hivta a rendőrséget, ahol azt mondták neki, hogy egészen biztosan csak egy rossz tréfa, de azért megpróbáljá...

Szent András- törésvonal

A Szent András-törésvonal (San Andreas Fault) a földkéreg egyik legjelentősebb törésvonala, mely 1100 km-en át húzódik Északnyugat-Kalifornián keresztül egészen a Colorado-sivatagig, kettéválasztja Kalifornia államot a Csendes-óceáni- és az Észak-amerikai kőzetlemezek határán. Ez a transzform vetődések klasszikus példája. A transzform vetődés közeledés vagy távolodás nélküli horizontális elcsúszást jelent a kőzetlemezek határán. (Ilyen transzform vető még a törökországi Anatóliai-vetődés is.) A törésvonal mentén, az egymás mellett ellentétes irányban elcsúszó kőzetlemezek határán gyakoriak a heves földrengések, mivel a kéregmozgások során a kőzetlemezekben felhalmozódott mechanikai feszültség időnként földrengések formájában szabadul fel. A legnagyobb városok, mint Los Angeles és San Francisco éppen a veszélyes övezetben fekszenek. A törésvonal nagyon aktív, gyakoriak a földrengések, de ezek nagy részét az emberek meg sem érzik. 1906. április 18-án volt az a földre...

Félelmetes helyek a világon

Kép
Isla de las Muecas - Xochimilco, Mexikóváros, Mexikó   Mexikóváros egyik körzete, Xochimilco, mely tele van csatornákkal, tavakkal és szigetekkel. Az egyik sziget igencsak hátborzongató, neve: Babák Szigete. A rémálmokkal teli szigetet a földtulajdonos Julian Santana Barrera hozta létre. De mi a csudáért csinált ilyet? A történet szerint Barrera megtalálta egy lány holttestét a szigethez közeli csatornában, ami már eleve hátborzongatóan hangzik. De Barrera elhatározta, hogy elűzi a gonosz szellemeket, és a szerencsétlenséget, azzal, hogy megijeszti őket. Játék babákat és baba alkatrészeket kezdett gyűjteni, és felakasztotta őket a fákra, hogy elijessze a szellemeket, gonosz lényeket, és minden más élőlényt, akiknek eszükbe jutna meglátogatnia szigetet. Miután 2001-ben meghalt, a sziget elhagyatottá vált, de a babák megmaradtak. Lassan tönkremennek, és még ijesztőbbé válnak, mint valaha voltak, mielőtt utoléri őket az enyészet és teljesen szét nem esnek.   Aok...

Elhagyott elmegyógyintézetek

Greystone Park Pszichiátriai Kórház     1876-ban nyitotta meg kapuit, a hírhedt “New Jersey állami bolondokháza” a  Greystone Park Pszichiátriai Kórház. Az elmegyógyintézetet azért építettét, hogy a másik és egyetlen New Jersey-i  mentális egészségügyi kórházat a  Treton-t tehermentesítsék.  A kórház 700 hektáron épült és kezdetben 600 beteget ápoltak, de  4 év múlva már  800 lakosa volt. Ahogy múltak az évek, a kórház egyre zsúfoltabb lett és bővítésbe kezdtek  új épületek építésével. 1914-ben 2.412 beteg szorult kórházi ellátásra, így a kapacitást megnövelték 1600 főre. A második világháború után, a helyzet romlott. A háborúból visszatérő katonák töltötték meg a kórházat, ahol előszeretettel alkalmazták az Inzulin sokk terápiát és az elektrosokkot. 1953-ban a kórházban  7674 beteget ápoltak. 1961-ben Bob Dylan jött látogatóba, hogy meglátogassa példaképét Woody Guthrie-t, aki  Greystoneban élt és  Huntin...

Kiböl lesz ittragadt szellem?

Egy tanulmány eredményéből kiderült, hogy melyik nemnek van nagyobb esélye arra, hogy a halála után szellem lesz. Érdekes kutatási területet választott magának Dr. Erlendur Haraldsson, az Izlandi Egyetem egyik pszichológusa, aki azt vizsgálta meg a társaival, hogy a férfiakból, vagy a nőkből lesz-e nagyobb eséllyel szellem, ha meghaltak. A pszichológus és csapata 337 olyan, a nyolcvanas években történt, különleges esetet vizsgált, amelyekben a szemtanúk arról beszéltek, hogy paranormális jelenségeket láttak. Haraldsson minden esetben leellenőrizte a történetek hátterét, majd a kutatását kiterjesztette, és európai, amerikai ügyeknek is utánanézett. Mindennek az eredménye az lett, hogy az áttanulmányozott esetek 67 százalékában férfiak voltak a jelenések, tehát az erősebb nemnek sokkal nagyobb az esélye arra, hogy haláluk után szellemek lesznek. A pszichológus számára az eredménynél sokkal izgalmasabb felfedezés volt az, hogy milyen félelmetes történeteket ismert meg. A...

Az ország, amit tönkretett a számmisztika

Mai történetünk főszereplője Burma diktátora, Ne Win. Az országot ma már Mianmarnak nevezik hivatalosan, de Ne Win idejében még Burma volt, ezért ezt használjuk most. Ne Win 1962 és 1988 között vezette az országot, hol miniszterelnökként, hol elnökként. Katonai puccsal került a hatalomra, és 26 évvel később úgy is távozott - a kettő között pedig a működő szocializmus egy nagyon fura, személyre szabott verziójával tette tönkre módszeresen az országot. A diktátor extrém módon babonás ember volt, numerológusokkal és asztrológusokkal vette körül magát, és minden fontos döntést az ő véleményükre támaszkodva hozott meg. Beszámolók szólnak arról, hogy hidakon csak hátrafelé haladva kelt át (a rossz szellemek elleni praktikus védekezési módszer), sőt, arról is, hogy az örök fiatalság reményében rendszeresen delfinvérben fürdött, ami remélhetőleg csak rosszindulatú és túlzó híresztelés. Talán még az is, hogy azért állította át Burma közlekedését jobboldalira...